A doroszlói Vera Gucunja óvoda

,,A neveléstörténelem,
Brunswick Teréz nevével kapcsolatosan már 1828 óta ismeri a kisdedóvás
mozgalmát. Feladatul azt tûzte ki, hogy a 3-6 éves gyermekeket egyrészt
a szülõk távollétében ápolja és gondozza másrészt rendre és
tisztaságra szoktatja, szellemi és erkölcsi fejlõdésüket elõmozdítja”
Ezek a sorok Szalai János, A doroszlói óvoda története címû tanulmányában
olvashatóak. A tanítóbácsinak ebbõl az összegzésébõl tudhatjuk
meg a továbbiakat is miszerint az állam 1891-ben már kötelezte a
fejlettebb községeket kisdedóvó intézet vagy gyermekmenedékház
nyitására. Doroszlón a helyi tanács ennek lehetõségét, mondván,
nincsen rá igény 1904-ig el is veti. Akkor is csak azért áll
rá, mert jóval olcsóbb, mint óvodát nyitni. A nyári menedékhelyet
létrehozzák. A felsõbb hatóságok kívánságának eleget téve
,, a legszorgosabb munkaidõben” mûködtetik.
1952 szeptember elsején,
Bódis Mária óvónõ vezetésével indul Doroszlón az elsõ iskola
elõtti intézmény: az ÓVODA. A munkát a templomutcai (Nikola Tesla
utca) épületben kezdi (Éppen ott ahol 1752-ben, tehát kerek 200
évvel ezel?tt az iskola).A következ? évben áthelyezik az akkori
iskola épületébe (Herceg János utca), aholis eleinte csak az iskolával
megosztva használhatják a termet. ,, Az óvónõ nagyon agilis. Hamarosan
mozgósítja az óvodaköteles gyermekeket. Jó kapcsolatot tart a szülõkkel.
Új bútort csináltat, rendezi az óvoda udvarát, játékszereket,
szõnyeget és függönyöket vásárol, felfesti a padlót. Az óvoda
szép, otthonias hangulatot áraszt.”-áll a tanulmányban.
1958-tól 1968-ig aztán Kubicskó
Etel az óvónő. Ő tovább szépít, bevezetteti a vizet, előszobát
és tornatermet rendez be a nagyterem mellé.
1961-ben az óvoda elválik
az iskolától és a zombori község területén működő óvodák
közös igazgatása alá kerül, Vera Gucunja néven. Az ovit kezdettől
fogva telepes gyerekek is látogatják így már akkor is aktuális
a kétnyelvűség.
1968-tól Szlivka Etel majd
Bácsi Etel az óvónő.
,,Esedékes lenne egy modern,
kimondottan óvodának készült épületet biztosítani. Erről már
többször tárgyaltak, de a megvalósítás egyenlőre késik.”-zárja
írását Szalai tanítóbácsi.
Ám, ami késik, nem
múlik. Amint tudjuk, a Stanka Opsenica utcában felépül végül az
óvoda. Rendeltetésének 1986-ban adják át. Az új épületben először
Király Hajnalka tevékenykedik aztán Fitus Erzsébet, Janovics Mária,
Purger Hajnalka majd újra és mindmáig Fitus Erzsébet az óvónő.
Jelenleg 12 magyar és 11 szerb ajkú növendéke van. Erzsébet elmondta,
a kétnyelvűség, bár szép és hasznos (a gyermekek tanulnak egymástól
is) a pedagógus szempontjából egyre nagyobb gondot jelent, lévén,
a magyar és a szerb ajkú ovisok létszámaránya fele-fele valamint
a nagy csoportos óvodások, iskolára való felkészítésének tananyagát
is megnehezítették. Igencsak szükség volna tehát még egy óvónőre.
Ezirányú kérelmük eddig nem járt sikerrel. Ettől függetlenül
a munka nap mint nap zökkenőmentesen halad. Fitus Erzsébet megtesz
minden tőle telhetőt, hogy növendékei második otthonukként szeressék
a doroszlói ovit.

További képek a "Képes album"rovatunkban!
Copyright © by Doroszló-Portál All Right Reserved.