A doroszlói Móricz
Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület március 6-án Emléktábla
felavatásával emlékezett meg az 1938-ban alakult kultúregyesület alapító
tagjairól. Az ünnepség, amelyet
jelenlétével többek között megtisztelt Héhn Gizella a Baján székelő
Civil Szervezetek Szövetségének elnöke, Dudás Károly a VMMK elnöke,
Horváth Ódry Márta Zombor község alelnöke, és a Négyesfogat ME-tek
képviselői, szentmisével kezdődött, amelyet ft. Verebélyi Árpád atya az
alapító
tagok lelki üdvéért mutatott be.
A kultúrházban Dékány József elnök üdvözölte a
megjelenteket, majd, miután Héhn Gizella és Dudás Károly leplezte az
alapitók névsorát tartalmazó Névtáblát, amelyen Bártol István, Gellér Márton, Kocsis
Lajos, Kocsis Imre, Csernicsek Imre, Samu Imre, Babos János, Mókus Dezső,
Dánielfy Pál, Szabó Boldizsár és Kovács József neve szerepel, ft. Verebélyi Árpád
felszentelte azt. A koszorúzás után Lennert Timea műsorvezető Brindza Beatrixet szólította, aki népdalokat adott elő.

A színházteremben folytatódott alkalmi műsor
kezdetén az
alapító tagok leszármazottai, a Hobby Bend által előadott Mindenkiért
egy-egy szál gyertya égjen című dal
kíséretében,
egy-egy szál gyertyát gyújtottak. A tizenkettediket az eltelt 72 év
folyamán
elhunyt vezetőségi
tagokra emlékezve,
Gellér Magdolna a HK elnöke lobbantotta lángra.
Héhn Gizella, az Emléktábla értelmi szerzője, elismeréssel
szólt az alapítók bátorságáról, és az őket követőkről, akik 72 éven át
kiálltak a nemzeti hovatartozásuk megvallása, a kultúrájuk és hagyományaik
megőrzése és ápolása mellett. Dudás Károly ugyancsak elismerő szavakkal
illette a ME tevékenységét. Mint mondotta a doroszlói egyesület egy
olyan tűzhely, ahol nemcsak a helybeliek és a Nyugat-bácskaiak és a
Délvidékiek jönnek össze melegedni, hanem az egész magyarságot, a nemzet
egészét melengetik, mert hírnevük az egész világot bejárja. A MMSZ
nevében a kifejtett munka elismeréséül Emlékplakettot és Oklevet adott
át az egyesület elnökének. Id, Csernicsek József, miután a közelmúltban Zentán rendezett ünnepség
keretében átvette az Emlékplakettet, ez alkalommal a zenei téren kifejtett munkájáért
Díszoklevéllel
lett jutalmazva. Kovács Endre néprajzkutató összefoglalójában az egyesület 7
évtizedes munkájáról olvasott fel beszámolót. A művelődési műsor keretében, a fúvószenekar után fellépett a ME Vegyes kórusa, a
Gyöngyös bokréta népi táncegyüttes és Samu Babos Rozália, aki népdalokat adott
elő, s végül, de nem utolsó sorban a bajai Népdalkórus szórakoztatta a
telt színházterem lelkes közönségét.

Dautbegovics Zoltán
Fotók:Komáromi József